3527 Miskolc, Besenyői u. 8.
fux@fux.hu
46-501-850
A drót világa – Szántó István jegyzete
vissza

A drót világa – Szántó István jegyzete

Rokonlelkek vagyunk. Bár Simcsik Károly korban legalább negyedszázaddal megelőz, csak egyformán gondolkodunk. Részben közös a szocializációnk, a világunk. Belénk ivódott a kor szelleme, a semmit nem dobunk ki. A hátha egyszer még kell. Az apró drótokra különös gonddal vigyázunk. A hajlékonyak, az alumínum- és a rézvezetékek értékesek, sok hasznúak. Ezeket tartogatom.

Simcsik úr a FUX Zrt. veterán főtanácsadója már csaknem egy évszázada a drót világában él. Talán amit ő erről nem tud, az nincs is. Együtt nézzük a gyár termékválasztékát, az emelősodronyokat, a táv-felsővezetékeket, a betonerősítőket, a kommunikációs vezetékeket, amelyek nélkül aligha boldogulnánk. Majd elárulja, az asztalon heverő szemüve¬gemet is ebből hengerelik, fonják, sajtolják. Drót nélkül nincs élet.
A Sajó-parti ipartelep a Zsigmondi utcától a Besenyői útig Miskolc egyik legősibb városrésze. Károly 14 esztendősen orvosi engedéllyel már a dróthúzóban segédkezik. A német drótgyár jól prosperál. Hátszelet kapnak, az iparosítás, a villamosítás és a folyamatos háborús készülődés eredményeként több műszakban termelnek. Károly rokonsága is itt keresi a kenyerét, így egyre erősebben kötődik a gyárhoz. Kitanulja a szakma minden fortélyát, s elvégzi a felsőfokú kereskedelmi ipariskolát. Mint nyakkendős tisztviselő kettesével lépked a ranglétrán. Jól beszél németül, és a termelésben s a könyvelési számok világában egyaránt otthon van, egyszerűen nélkülözhetetlen. A háborúban bővül a termékválaszték. A szögesdróton kívül mindent gyártanak, ami a honvédségnek kell. Hadiüzemmé nyilvánítják a gyárat. Károly pótolhatatlanság címén mentesül a katonaság alól.

A gyár viszont már nem ilyen szerencsés. Pontosan 1944 végére az üzem romokban hever, a csarnokot bombatalálat éri, és a gépsorokat elrabolják, felrobbantják. Elszorul a szíve, amikor meglátja a pusztulást. Nehezen hiszi, hogy újra termelhet. Kézzel kaparják ki a még használható gépeket a romok alól.
Majd lohad az össznépi lelkesedés. Miénk a gyár, magunknak építjük, harsog a jelszó mindenütt. Ám talán mégsem. Mint német tulajdonú üzemet jóvátételként hamarosan a szovjetek birtokolják. Jönnek a kinevezett káderek. Összesen négy orosz igazgatót sikerül túlélniük. Károly közben oroszul is megtanul. Nosztalgiával emlékezik Kirilenko mérnök úrra. Ő az egyetlen, aki szakmabeli, és megtalálja az összhangot a dolgozókkal.

Pontosan 1952 tavaszán nyerik vissza függetlenségüket, a magyar állam tulajdonába kerül a drótgyár. Most tudom meg, hogy miért hívták December 4. műveknek, amikor Miskolc harmadikán szabadult fel. Simcsik úrnál hitelesebben senki nem emlékezhet erre. Szerinte ez volt az első szabad nap, vagy nem akarták meghamisítani a történelmet. Ugyanis előző nap még jelentős német katonai erő állomásozik Lillafüreden. Mint állami vállalat csaknem a rendszerváltásig eredményesen üzemel. Simcsik úr gazdasági igazgatóként búcsúzik a munkatársaitól. Könny¬be lábadt szemmel hagyja ott az élete egyik legfontosabb helyszínét. Nem sejtve, hogy ideje se marad a pihenésre.

Akkoriban – talán 1991 nyarán vásárolják ki a sodronyhúzó gépeket. Dr. Barkóczi István a géemkás hőskort leküzdve az önállóságot választja. Ő hívja vissza tanítómesterét, barátját, Károlyt az új telepre költöző drótgyárba. Nem nagyon kell kapacitálni. A tisztes szép korú Simcsik úr ismét ringbe száll. Szakértelmére, üzleti kapcsolataira szükség van. Méltán gondolja úgy, hogy része van az immár alapításának 25. évfordulóját ünneplő FUX nemzetközi sikereiben.

Mint szenior főtanácsadó a cég leglelkesebb dolgozója. Vállán a 90 esztendejével már nem a régi mozgása. A hosszú élet titkát megfejtette: a szerencsén kívül fontos a munka. Az élteti, hogy hetente néhányszor bejárhat a Besenyői úti üzembe, a drót világába. Számára ezek az ünnepnapok.