-
2025-11-03
Ünnepélyes átadás – új üzemcsarnokunkkal új korszak kezdődik
Október 30-án miskolci telephelyünkön ünnepélyes keretek között megnyitottuk új üzemcsarnokunkat, amely több milliárd forintos beruházás eredményeként jött létre. Az eseményen részt vett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is, aki így fogalmazott: „A FUX példaértékű középvállalat”.
-
2025-10-13
ACCC Szimpózium
A FUX környezetbarát távvezetéke új irányt mutat Európának – nemzetközi szakmai szimpóziumon egyeztetett a villamosenergia-szektor élvonala
-
2025-09-08
FUX Családi nap
2025 szeptemberében ismét megtelt élettel a FUX Zrt. miskolci telephelye, ahol a vállalat hagyományos családi napját tartotta meg. A rendezvény célja idén is az volt, hogy a dolgozók és családtagjaik közösen tölthessenek el egy vidám, élményekkel teli napot, ahol minden korosztály megtalálja a számára legizgalmasabb programokat.
-
2025-06-12
A jövő útja: bővíti gyárterületét a FUX!
A hamarosan 35 éves fennállását ünneplő vállalat a napokban megvásárolta az Omco International 2024-ben bezárt miskolci telephelyét, Besenyői utcai gyára szomszédságában.
-
2025-05-06
Napenergia hasznosítása a FUX Zrt.-nél – Fontos lépés a fenntartható jövő felé
A FUX Zrt. mindig is elkötelezett volt az innováció és a fenntartható fejlődés mellett. Az acél- és alumíniumipar energiaigényes világában kiemelten fontos számára, hogy minimalizálja környezeti lábnyomát és optimalizálja energiafelhasználását.
-
2025-05-13
Egy régiós és egy országos innovációs díj a FUX Zrt. idei mérlege
A régióban és országos szinten is innovációs díjjal ismerték el idén a miskolci székhelyű
FUX Zrt. új sikertermékét, a környezetbarát, karbonszál erősítésű kompozit magú,
nagyfeszültségű, úgynevezett ACCC vezetéket.
-
2025-05-07
I. DVTK Röplabda Partneri Torna
Hagyományteremtő jelleggel szervezett röplabda tornát január utolsó hétvégéjén a
DVTK.